Oktatókórházi rendszerünk

Gyakorlóhelyek

Az orvosképzés elsősorban gyakorlati képzés, melynek legfontosabb részeként hallgatóink kis csoportokban, jövendő hivatásuk gyakorlásához hasonló körülmények között, betegágy mellett, oktatóink személyes példamutatásával és irányításával sajátítják el a szakma fogásait. Ezeket az ismereteket könyvből megtanulni nem lehet. Az orvosképző helyek jó részén, így Pécsett is a hallgatók létszámához képest szűkös a betegágy szám. Ez indokolja a külső gyakorlati helyek létét és az Oktatókórházi gyakorlat bevezetését, ahol egy-egy orvosra lényegesen kisebb számú medikus jut, így azokkal alaposabban tud foglalkozni.

A gyakorlatok az orvoskar székhelyén kívül, de szigorúan ellenőrzött körülmények között, az adott tárgyat oktató klinikák igazgatói által kidolgozott tematika szerint történnek. A bevezetett klinikai gyakorlatos leckekönyvek tartalmazzák a különböző szakmákban alapvetőnek, illetve legfontosabbnak tartott ismeretek listáját. Ez a lista is további három csoportra van osztva, attól függően, hogy a medikusnak a; tanulmányai során elegendő-e csak látnia a beavatkozást, b; elegendő-e felügyelet mellett végeznie, vagy c; önállóan felügyelet nélkül kell-e végeznie az adott diagnosztikus, vagy terápiás beavatkozást. A gyakorlati követelmények érvényesülésének és a gyakorlatok elvégzésének dokumentálására folyamatosan kiemelt figyelmet fordítunk, a jelentkezéstől a gyakorlat zárásáig (aláírások, gyakorlati jegyek megszerzése, a szakmai gyakorlat elvégzésének igazolása) amely garantálja a diplomaszerzéshez elengedhetetlen gyakorlati tudás meglétét hallgatóinknál.

A nem általunk akkreditált intézmények közül csak olyan gyakorlati helyen töltött időt veszünk figyelembe, amelyekkel kapcsolatban meggyőződtünk annak megfelelő, általunk is elfogadott akkreditáló szervezet általi minősítéséről. Magyarországon a többi három orvosképző hely által akkreditált osztályok tartoznak ezek közé (ám minden esetben az adott szakfelelős jóváhagyásával és esetleges kiegészítő ajánlásával!). Az Európai Uniós országok képzőhelyei közül az Uniós akkreditációval rendelkezőket, az Unión kívüliek közül pedig csak a MAB akkreditációval rendelkező intézményekben eltöltött gyakorlati időt fogadjuk el, a megfelelő igazolások megléte mellett. Fontos, hogy csak olyan helyre engedjük gyakorlatra jelentkezni hallgatóinkat, amelyektől megfelelő, az akkreditáció meglétét igazoló dokumentum a birtokunkban van. Az intézményektől származó igazolások bekérésekor figyelembe vesszük az akkreditációs szintek közötti különbségeket, kimondottan a graduális orvosképzésre vonatkozó akkreditációs dokumentumokat vizsgáljuk.

Oktatókórházi rendszerünk

A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának Dékáni vezetése 2012 elején határozta el, hogy az Oktatókórházi szerződéseket felülvizsgálja, és megújítja.
A megújítás célja az volt, hogy a jó nemzetközi hírnévnek örvendő orvosi diplománk elfogadásának minőségbiztosítását az egyre szigorúbban követelményeknek megfelelővé tegyük, ennek keretében aktualizáltuk évtizedek óta jól működő oktatókórházi kapcsolatainkat és új intézményeket vontunk be a rendszerünkbe.

Az Oktatókórházi rendszer egyik nagy gyakorlati haszna, hogy a IV.-V.-VI.-éves medikusok a lakhelyükhöz legközelebbi kórházba kérhetik a gyakorlatukat, közelebbről megismerve így a kórházban folyó gyógyító tevékenységet és az ott dolgozó kollegákat. Ez kölcsönösen a Kórház számára is előnyt jelenthet, hiszen az így megismert medikusok közül esetleg ki tudja választani a későbbi orvosait.

A korábbi évtizedek hagyományaira alapozva négy kórház (Szekszárd, Kaposvár, Zalaegerszeg, Szombathely) megújított szerződésén kívül új oktatókórházak a budapesti Szent Imre Kórház, a szintén budapesti Dél-Pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet, a győri Petz Aladár Megyei Kórház, a Veszprém megyei Csolnoky Ferenc Kórház, a székesfehérvári Fejér Megyei Szent György Oktatókórház, valamint az Országos Vérellátó Szolgálat Pécsi Regionális Központja.
A fent említett valamennyi Kórház különböző szinteken akkreditálva van a rezidens (szakorvos) képzésre, az akkreditáció mindig osztályszinten zajlik. Az ÁOK jelenlegi gyakorlata szerint csak olyan kórháznak adjuk meg az Oktatókórház megnevezés használatának lehetőségét, amely legalább három szakképzésre akkreditált osztállyal rendelkezik. A szakképzési akkreditáció - amely a 16/2010. (IV. 15.) EüM rendelet alapján történik - graduális képzésnél magasabb követelményrendszere miatt nem volt szükség a klinikai tárgyak graduális oktatásához újabb akkreditációra. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy folyamatban van egy, a kimondottan csak a graduális képzés feltételrendszerét vizsgáló akkreditációs gyakorlat kidolgozása, mivel a szakképzésnek való megfeleltetés az esetek egy részében kizár olyan intézményeket a fogadók köréből, ahol egyébként graduális képzéshez megfelelő gyakorlatot tudnának hallgatóink szerezni, szakmaspecifikusat azonban már nem. Ennek a két szintnek az elkülönítése az egyre növekvő gyakorlati igény miatt fontos lépés; a graduális képzés eszközigénye és szintje alacsonyabb megfeleltetési színvonalon is teljesülhet.

Az Oktatókórházainkkal való együttműködés keretfeltételeit kétoldalú oktatókórházi szerződésben rögzítettük, amelyek a Kar Dékáni Hivatalában, a PTE Rektori Hivatalában és az egyes kórházakban is elérhetőek. Emellett a Kar és minden kórház kijelölt kapcsolattartóin keresztül biztosítja a folyamatos információáramlást az intézmények között, amely kiterjed a hallgatók fogadására, elirányítására, tájékoztatására (egészen a szállás vagy étkezési lehetőségekig bezárólag), nyilvántartására illetve az esetleges változások, váratlan helyzetek követésére és kezelésére. A rendes akkreditációs folyamat mellett a Kar vezetése fontosnak tartja az oktatókórházak vezetésével való folyamatos kapcsolattartást, ezért erre a Kar dékánja által felkért rangidős orvosprofesszor illetve maga a dékáni vezetés tagjai is rendszeres időközönként látogatásokat tesznek az egyes intézményekben, illetve a Kar maga is tart kapcsolattartó célzattal találkozókat és szakmai fórumokat a kórházak vezetése számára.

Karunk mindezeken túl kiemelten - például a tandíj elengedésével is - támogatja az Oktatókórházainkban dolgozókat a Karunkon tudományos minősítés megszerzésében (Ph.D.).

Hallgatói visszajelzések és vélemények kezelése

A gyakorlatokkal kapcsolatban kiemelten kezeljük a hallgatói véleményeket, ezeket a Tanulmányi Hivatal munkatársai gyűjtik össze a gyakorlatok zárásaként és a kari Feedback Bizottság értékeli ki. A kérdőív elérhető a Tanulmányi Hivatal honlapján. A kérdőívek kitöltése természetesen önkéntes és anonim. A hallgatóknak emellett további véleményezés, visszacsatolás lehetőségét biztosítjuk dékáni fogadó órákkal, hallgatók gyakorlat utáni interjúzásával, valamint a végzett hallgatók visszajelzéseit is figyelembe veszi a kari vezetés az esetleges változtatások tervezésénél.

Oktatókórházaink listája és azok kapcsolattartóinak elérhetősége a honlapunkon az Intézetek és Klinikák c. menüpontban található, míg a szakképzésre akkreditált külső képzőhelyeink részletes, folyamatosan frissített listája a honlapunkon a Tanulmányi Hivatal Szakmai gyakorlatok fül alatt érhető el.