Gyógyszerész Szakest

Gyógyszerész Szakest

Minden ősszel megrendezik a PTE Gyógyszerésztudományi Karán, a Rókus utcai épület udvarán a mára már nagy hagyománnyá vált Gyógyszerész Szakestet, mely mostanra már Gyógyszerész Szaknappá bővült, amelynek egyik része maga a szakest.

Az esemény során a gyógyszerész hallgatók közösségi programokban vesznek részt: évfolyam szerinti főzőversenyt tartanak, karaoke-znak, különféle vetélkedőket, sakk- és focimeccseket rendeznek, melyek során tanárok, diákok és a külföldi hallgatók együttesen és egymás ellen is megmérettethetik magukat. 

A rendezvény során számos előadással is várják a szervezők a résztvevőket, a programokat pedig meghívott vendégek, szakmai partnerek színesítik.

A 2023 őszi GYTK szakest és szaknap aftermovie-ja:

Galéria a 2023-as programról

Galéria a 2022-es programról

Galéria a 2018-as programról

A 2017-es esemény programja.

 

Navigáció