Roma fiatalok továbbtanulásának támogatása

Roma fiatalok továbbtanulásának támogatása

 

A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara célul tűzi ki a roma fiatalok felzárkóztatását és annak a lehetőségnek a biztosítását, hogy a 2021. évi felvételi eljárásban részt vevő roma fiatalok az eddiginél nagyobb számban kapcsolódhassanak be a hazai általános orvosképzésbe.

Ezen cél mentén a PTE ÁOK dékánja ösztöndíj formájában tandíjkedvezmény nyújtásának lehetőségét biztosítja évente 2 roma fiatal számára, akik a PTE ÁOK általános orvos vagy fogorvos szakát jelölik meg első helyen a 2021. évi felvételi eljárás során. Az ösztöndíjra két olyan önköltséges finanzsírozási formára felvételt nyert roma fiatal nyújthat be pályázatot 2021. augusztus 1-i határidővel, akik első helyen a PTE ÁOK általános orvos vagy fogorvos szakát jelölték meg (akár állami ösztöndíjas, akár önköltséges formára) a 2021. évi felvételi eljárás során. A pályázaton valamennyi hazai középiskola tanulója részt vehet.

A támogatással kapcsolatos döntést a PTE ÁOK által vezetett és összehívott bizottság hozza meg.

A pályázat pontos feltételeit a Kar Dékán Utasítása határozza meg.

Dr. Nyitrai Miklós

dékán

Részletes pályázati kiírás Általános Orvostudományi Kar