Humans of POTE 31.
Forrás: @Confabula
"Kevesen tudják rólam, de sokáig állatorvosnak készültem nagypapám példamutató állatorvosi munkásságát követve, illetve az állatok szeretete miatt.
11. osztályban döntöttem el, hogy az embertársaimon való segítés, a humán orvoslás mégis közelebb állna a szívemhez, így jelentkeztem orvosira, a választás pedig egyértelműen Pécs volt - hiszen 'Mindenki pécsi akar lenni!'.
Sosem vágytam arra, hogy nagy ember legyek, vagy magas pozíciókat érjek el hallgatóként. Azonban igyekeztem és továbbra is igyekszem az egyetem által nyújtott lehetőségekből minél többet megragadni annak érdekében, hogy számos területről tapasztalatot szerezzek, ezáltal több legyek.
Ami leginkább a szívemhez nőtt, az a középiskolás diákokkal való foglalkozás. Én is részt vettem gimnazistaként a nekünk szervezett programokon, táborokban. Akkor döntöttem el, hogy felvételemet követően a másik oldalról is szeretném kipróbálni magam. Így történt, hogy már elsőéves korom óta a TM táborok, nyári Középiskolások Hete rendezvények, valamint a Féléves Érettségi Felkészítők állandó résztvevője vagyok csapatvezetőként és oktatóként.
A POTE Cheerleaders csapatában éveken át hatalmas élményekben volt részem, továbbá a különböző szervezetek tagjaként is, úgy mint a POE, TDK, TDT, DDK.
Egy másik extrakurrikuláris tevékenység, amit kiemelnék, az az EHÖK Pályázati és Esélyegyenlőségi Bizottsága, melynek egy éve vagyok tagja. Főként a Szoctám, ISZTÖ és hasonló pályázatokkal foglalkozunk. Ez kicsit távol áll az orvoslástól, de pont ezért gondolom hasznosnak, hisz így másmilyen ismeretekre is szert tehetek.
Leírhatatlan módon hálás vagyok, hogy ennyi mindenben lehetőségem volt részt venni az egyetemi éveim alatt. Minden hallgatótársamnak azt tanácsolom, hogy ha eddig nem is tette, a tanulmányai mellett vágjon bele valamilyen plusz tevékenységbe, hiszen hasznára fog válni!"
Fazekas Balázs – ötödéves orvostanhallgató