Humans of POTE 7. - Bábindeli Cintia, a Confabula leköszönő főszerkesztője

2019. november 20.

HUMANS OF POTE 7.

Forrás: @Confabula

Perpetuum mobile. Számtalanszor megkaptam már életem során, hogy egy igazi örökmozgó vagyok, aki sosem unatkozik. Nos, már óvodásként sem voltam hajlandó álomra hajtani délutánonként a fejem – így az óvónéni kénytelen volt kiengedni a játékok közé, hadd vezessem le a felesleges energiámat – ez azóta sem sikerült.
Kisiskolásként a néptánc, szavaló- és más irodalmi versenyek töltötték ki szabadidőmet, melyek közül a szavalás gimnázium végéig megmaradt hobbiként. Az írás szeretete szintén általános iskolában kezdődött, nagyjából akkor, amikor az első „fogalmazást” megkaptuk házi feladatként. Innentől kezdve oszlopos tagja lettem a diákújságoknak; csakúgy, mint a Confabulának. Immáron leköszönő főszerkesztőként elmondhatom, ennek a hobbimnak a kiteljesedését élhettem át az elmúlt majd’ 2 évben, amíg bizalmat szavazva a szerkesztőktől kormányozhattam a gárdánkat. Igazi csapatként funkcionálva rengeteg célt megvalósítottunk, amire mérhetetlenül büszke vagyok!
Az energiaszintem optimalizálását heti 3-4-5 edzéssel érem el – WALKenergie oktatóként dolgozom július óta (ez itt nem a reklám helye, de: várok mindenkit sok szeretettel az edzésemre! 😊). Mindemellett beléptem a Your Life at ÁOK csapatába, ahol táplálkozási tanácsadóként segítek a hozzám forduló hallgatóknak és dolgozóknak, továbbá főző workshopok során igyekszem átadni tapasztalataimat az egyes alternatív alapanyagokat illetően. Boldoggá tesz, ha utat mutathatok másoknak akár a táplálkozási egyensúly, akár a mozgás iránti szeretet kapcsán.
Hogy mi motivál? Igyekszem folyamatosan új célokat kitűzni magam elé, és lépésről-lépésre elérni azokat. Jó pár év kellett hozzá, de megtanultam értékelni a kis (és rész-) eredményeket is, és tudatosítani, hogy csak a gondosan megtervezett, apró léptek vezetnek sikerhez – és így sokkal jobban értékelem, becsülöm a végkifejletet!


Bábindeli Cintia - a Confabula leköszönő főszerkesztője