HUMANS OF POTE 3.
Forrás: @Confabula
“Nagyon fontosnak tartom, hogy mindenki találjon magának valamilyen elfoglaltságot az egyetem mellett, ami más agyi kapacitásokat igényel, hogy kikapcsolódhasson és hogy ne égjen ki már az egyetem alatt az ember. Pár éve vált hobbimmá a sütés, ezen belül is kimondottan a torta készítés.
Ennek során a gondolataimban megformált tortákat próbálom megvalósítani,
ez alapján neveztem el instagram oldalamat a @dreamit.and.bakeit -et, azzal a céllal hogy megmutathassam követőimnek a kreációimat, hogy esetleg ezzel őket is motiválhassam arra, hogy ne féljenek kísérletezni a vágyaik megvalósításával.
Már gyerekként is sokszor azon járt az eszem, hogy mit barkácsolhatnék, mit alkothatnék, hiszen nagyon jó érzés, amikor valamit a saját kezei által hoz létre az ember. Ezért, amikor jelentkeztem az orvosi karra, már egyértelmű volt számomra, hogy olyan szakterületet szeretnék majd választani, ahol a manuális rész is számottevő.”
Nagy Anna - 5. éves orvostanhallgató