339-en kezdhetik meg tanulmányaikat a PTE Általános Orvostudományi Karán, melynek képzéseire 22-vel több hallgatót vettek fel, mint 2024-ben: 264-en általános orvos, 58-an fogorvos szakra, 17-en pedig biotechnológia mesterképzésre érkeznek a baranyai orvosképzőre.
Július 23-án este hozták nyilvánosságra a 2025-ös felsőoktatási felvételi ponthatárait. A pécsi orvosi általános orvos szakára, támogatott és önköltséges formában egyaránt 406 pont jelentette a bejutást. Az államilag finanszírozott pécsi fogorvosképzéshez 407, költségtérítéses formájához 406 pont kellett, míg a biotechnológia mesterképzést 70, illetve 67 ponttal lehet ősztől megkezdeni.
„A tavalyi számokkal összehasonlítva azt látjuk, hogy idén 22-vel több hallgató került be a PTE Általános Orvostudományi Kar képzéseire: míg 2024-ben 295-öt, idén 331-et sikerült felvennünk támogatott formában, az önköltségesekkel kiegészítve 339 az idei, 307 az előző évi létszám” – mondta el dr. Duga Zsófia, a PTE ÁOK Marketing és Kommunikációs Osztály osztályvezetője. Mint mondta, általános orvos szakon 260-an támogatott, 4-en önköltséges formában tanulhatnak szeptembertől, a fogorvosképzést 55-en kezdhetik államilag támogatott, hárman pedig költségtérítéses formában. Az angol nyelvű biotechnológia MSc képzést 16 fő kezdi támogatott, egy fő pedig önköltséges módon.
A pécsi orvosi iránti kiemelkedő érdeklődés már a tavasszal, a 2025-ös felsőoktatási jelentkezési adatok publikussá válásakor látszott: az államilag finanszírozott általános orvos szakára 1952-en adták be jelentkezésüket, 17%-kal, 292-tel többen, mint tavaly. Első helyen 478-an jelölték meg a pécsi orvosképzőt, 110-zel többen, mint 2024-ben, mely 30%-os ugrást jelentett. A pécsi fogorvosképzésre jelentkezőknél (693 fő) is nőtt az első helyes jelentkezők száma: tavaly 119-en, idén már 136-en sorolták a lista tetejére a képzőhelyet az államilag támogatott képzési formában. A biotechnológia MSc-t államilag finanszírozott formában megjelölő 29 fő közül 15 első helyes, utóbbi duplája a tavalyi értéknek (24 fő, 7 első helyes).
A teljes cikk megtalálható itt.
Címlapfotó:
Csortos Szabolcs/UnivPécs