Március elején lezárult a Szentágothai János biológiaverseny, ahol a döntőbe jutott 28 diák két napon át, két különböző helyszínen bizonyíthatta elméleti és gyakorlati felkészültségét.
2024 novemberében kezdődött a tizedik Dr. Szentágothai János biológiaverseny az első fordulóval, majd február 28-án és március 1-jén egy két napos döntővel ért véget. A versenyt ismét a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara szervezte.
A kétfordulós versenyen a diákoknak több témakörben kellett helytállniuk:
- EMBERTAN:
- anatómia és élettan, egészségtan
- a mozgásszervrendszer anatómiája
- BIOKÉMIA
- SEJTTAN és SZÖVETTAN
- MOLEKULÁRIS GENETIKA:
- az örökítő anyag, a génműködés szabályozása
- replikáció, transzkripció, transzláció
- a sejtciklus és a sejtosztódás típusai
- mutációk
- DR. SZENTÁGOTHAI JÁNOS élete és munkássága
A döntő során az első napján a diákok a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban elméleti tudásukat bizonyíthatták, a második napon pedig a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán gyakorlati feladatokat kellett megoldaniuk.
A kiélezett verseny végén végül az alábbi versenyzők kerültek a legjobbak közé:
I. helyezett: Darázs Anna
Felkészítő tanár: Bacher József
II. helyezett: Nemes Tímea
Felkészítő tanár: Dr. Forgács Katalin
III. helyezett: Biró Alexa
Felkészítő tanár: Kovács Október
IV. helyezett: Keczkó Tímea Anna
Felkészítő tanár: Bacher József
V. helyezett: Domokos Anni Katalin
Felkészítő tanár: Vetlényi Dávid
VI. helyezett: Tóth Janka Flóra
Felkészítő tanár: Kitzinger István
VII. helyezett: Molnár Sára
Felkészítő tanár: Meggyesi Dóra
VIII. helyezett: Simonka Sára Réka
Felkészítő tanár: Bán Sándor, Borbola Andrea
IX. helyezett: Iván Áron
Felkészítő tanár: Bacher József
X. helyezett: Guth Noémi
Felkészítő tanár: Bán Sándor, Borbola Andrea
Különdíj: Nyeste Norbert László
Felkészítő tanár: Bán Sándor, Borbola Andrea
Még egyszer gratulálunk minden versenyzőnek, és várjuk a legközelebbi találkozást!