Humans of POTE 37.
Hoffmann Barbara-negyedéves orvostanhallgató
A család mindig is fontos volt számomra. Már 13 évesen tudtam, hogy orvos leszek, de még mielőtt befejezem az egyetemet, babázni is fogok. Így is lett. Miután felvettek az orvosira, várandós lettem a kisfiammal. Furcsa volt persze, de amikor az egyik tanárunk arra bátorított, hogy 25 éves kor alatt vállaljunk gyermeket, mosolyogtam és úgy éreztem, mintha megdicsért volna.
Mielőtt nyáron megérkezett Benedek, a vizsgákra már nagy hassal mentem és a nyári gyakorlatot is megcsináltam. Úgy terveztem, hogy csak 1 évet hagyok ki, de végül 4 év kihagyás és sok nehézség után két gyermekemmel kezdtem meg a másodévet teljesen egyedül, itt Pécsett. Úgy éreztem, mintha valami abszurd reménytelen dolgot csinálnék. Mindeközben azonban végig az volt a fejemben, hogy ha nem próbálom meg, akkor nem is tudom meg, hogy sikerült-e volna.
Az orvosi volt a nagy álmom, így nem adtam fel. Sokat tanultam, sok mindenről le kellett mondjak, de végül az anyaság mellett szépen visszarázódtam a hallgatói életbe, amit nagyon élvezek, és jelenleg már negyedéves vagyok. Most is izgulok, hogy megbukok, hiszen nem tudok annyit tanulni, mint mások, de úgy vagyok vele, hogy amit megtehetek, azt igyekszem megtenni, ami pedig nem rajtam múlik, azt Istenre bízom. Nagyon boldog vagyok és hálás, hogy úgy alakult az életem, hogy folytathattam az egyetemet.
Egy blog írásába is belekezdtem „Anya vagyok és hallgató” címmel, ahol másokat is szeretnék bátorítani, hogy ne adják fel az álmaikat. Az egyetemmel a világ kinyílt számomra, új embereket ismertem meg, és a gyermekeimnek is jó példát mutathatok a kitartással és tanulással, hogy ők se adják fel soha!
