Hírek

A világ 200 legjobb egyeteme közt a PTE

2020. június 17, szerda

Május 10-én hozta nyilvánosságra legfrissebb egyetemi rangsorát a londoni Quacquarelli Symonds cég. A világ legjobb felsőoktatási intézményeit összevető listára ezúttal is felkerült a Pécsi Tudományegyetem a 651-700. kategóriába, a 2018-as rangsorhoz képest két kategóriányit, vagyis száz pozíciónyit előrelépve. Sőt, a nemzetközi hallgatók kategóriájában a világ legjobb 200 egyeteme közé sorolják Magyarország első egyetemét.

A Quacquarelli Symonds (QS) szakemberei 2004 óta állítják össze évente a világ egyetemi rangsorát, hat szempont alapján. Az akadémiai szféra megítélése, a munkáltatók véleménye, az intézményhez köthető tudományos munkák idézési gyakorisága, az oktató-hallgató arány, valamint a külföldi oktatók és hallgatók száma alapján alakul ki a végső helyezés. Mintegy 1600 egyetemet vizsgálnak, több mint 18 millió dokumentum és 138 millió idézet alapján. Az 1600 intézményből végül az ezer legjobbat rangsorolják.

Dr. Miseta Attila, a PTE rektora a rangsor kapcsán tartott sajtótájékoztatón elmondta: „A külföldi hallgatók kategóriában az igencsak előkelő 193. helyezést szerezte meg a Pécsi Tudományegyetem, bekerülve a szűk elitbe e mutató alapján. Megállapítható, hogy amennyiben nem csupán 5%-ban vennék figyelembe ezt a mutatót, az összesítésben ennél is előkelőbb helyezést ért volna el a PTE. Jól jelzi egyetemünk folyamatos fejlődését, hogy mind a tudományos cikkek, mind a hivatkozások száma jelentősen növekedett a tavalyi eredményhez képest.”

Az egyik leginkább elfogadott nemzetközi rangsor alapítása alapján történelminek titulálja a PTE-t, kutatási intenzitását a „magas” kategóriába sorolja, míg képzési spektrumát a lehető legátfogóbbnak értékeli.

Dr. Betlehem József, a Pécsi Tudományegyetem általános, stratégiai és kapcsolati rektorhelyettese arról adott tájékoztatást, hogy a PTE eddig is az élharcosa volt a vírus elleni küzdelemnek nemzetközi szintű víruslaborjával és szakembereivel. Az egyetem mottója a szeptemberben kezdődő szemeszterre vonatkoztatva sem változik az eddigiekhez képest, vagyis a hallgatók és oktatók egészsége, valamint biztonsága a legfontosabb. Ennek szellemében továbbra is biztosítani fogják a szükséges higiéniai eszközöket az oktatáshoz és vizsgáztatáshoz, és felkészülten várják vissza a külföldi és a magyar hallgatókat. A rektorhelyettes kitért arra, hogy egy közelmúltban nyilvánosságra hozott felmérés szerint Magyarország világviszonylatban a 18., Európában az előkelő 6. legbiztonságosabb országnak számít a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban. Ez a külföldről Pécsre újonnan érkező, illetve visszaérkező hallgatók számára egyaránt megnyugtató lehet.

Jenei Zoltán, a PTE kancellárja a sajtótájékoztatón az egyetem kiemelt beruházásai kapcsán elmondta: „Az Általános Orvostudományi Kar új oktatási és kutatási épületszárnyának építése a veszély- és járványügyi helyzetben a lehetőségekhez képest is jól haladt. A kivitelezést végző cég viszonylag gyorsan pótolta a megfelelő létszámú szakemberállományt, valamint a speciális, egyedi gyártású anyagok szállítási nehézségeit is kezelni tudta, így a munkálatok július közepére befejeződnek, és megkezdődhet a műszaki átadás-átvétel, ami augusztusban lezárul. Az elmúlt hónapokban többnyire külső munkálatok zajlottak, jelentős volt az északi park tereprendezése és a közlekedő felületek kialakítása. A több mint kétmilliárd forintos Fogászati Elméleti Tömb beruházása az ütemterv szerint halad, terület előkészítése, az alapozás és a szerkezetépítés zajlott az elmúlt hónapokban. Ha minden az eddigiek szerint halad, úgy a 2021. augusztus-szeptemberi átadás tartható. Mindkét beruházás óriási jelentőséggel bír a pécsi orvostudományi képzés tekintetében, ugyanakkor kedvezően alakítja a kar vizuális és infrastrukturális környezetét is.”

Forrás:

PTE

Fotó:

Csortos Szabolcs, UnivPecs

Események

A hónap eseményei

2020 szeptember
H K Sz Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4
  • szept 1

    POTEWellCome - Orientációs hét első évfolyamos hallgatók számára

    részletek »

  • szept 2

    POTEWellCome - Orientációs hét első évfolyamos hallgatók számára

    részletek »

  • szept 3

    POTEWellCome - Orientációs hét első évfolyamos hallgatók számára

    részletek »

  • szept 4

    POTEWellCome - Orientációs hét első évfolyamos hallgatók számára

    részletek »