Hírek

Gratulálunk a Tudomány, ami összeköt pályázat 2020. év nyerteseinek

2020. március 2, hétfő

A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara és Gyógyszerésztudományi Kara immár tizedik alkalommal hirdette meg középiskolás diákok számára tudományos, kreatív pályázatát „Tudomány, ami összeköt” címmel. A középiskolások négy témakörben küldhették be pályázataikat - Testhőmérsékletszabályozás (Termofiziológia), Akik túl korán érkeztek- koraszülöttek története., Diagnosztikai képalkotás- ami benned van., Utazás a koponyám körül- orvoslás és az irodalom - az ország bármely középiskolájából.

Nagy örömünkre 30 pályamunka érkezett be a felhívásunkra, melyek közül a szakmai zsűri előzetes döntése alapján 20 pályamű alkotói jutottak be a döntő fordulóba, melyet az idei évben előszőr a kari TDK Konferencia keretében rendeztünk meg. A döntőben a pályázók bemutatták pályaműveiket, és a zsűri kérdéseire válaszoltak, melyet követően alakult ki a végső sorrend.

Tudomány, ami összeköt 1 . szekció

1. hely Kis Gadó Réka, Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma, Pécs
2. hely Nyisztor Sarolta, Storcz Júlia, Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma, Pécs
3. hely Zsíros Ildikó, Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Csoma

Különdíj Darvas Dominik, Jurisich Miklós Gimnázium, Kőszeg
Közönségdíj Nyisztor Sarolta, Storcz Júlia, Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma, Pécs

Tudomány, ami összeköt 2. szekció

1. hely Fejes Nikolett, Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium
2. hely Montvai Szilárd, Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium
3. hely Hancsicsák Gábor, Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium

Tudomány, ami összeköt 3. szekció

1. hely Bór Anett, Jurisich Miklós Gimnázium, Kőszeg
2. hely Tisza Péter József, Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma, Pécs
3. hely Miski Zoltán, Radács Szabolcs, Varga Krisztofer, Fehérgyarmati Deák Ferenc Gimnázium és Kollégium

Közönségdíj Tóth Zsüliett, Vavrek Vivien Dunaújvárosi SZC Bánki Donát Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

A szakmai zsűri döntése alapján dicséretben részesült pályázók:

Dancs József, DSZC Bánki Donát Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Dancs Luca, SSZC Szent-Györgyi Albert Gimnáziuma                      

Dankó Vivien, Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium

Deme Zsófia, Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium

Ézsiás Éva, Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény

Fekete Zorka, II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, Budapest

Gál Borbála Kinga, Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium

Gál Jázmin, Dunaújvárosi SZC Bánki Donát Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Gellért Mónika, Gödöllői Török Ignác Gimnázium

Harza Márk, Dunaújvárosi SZC Bánki Donát Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Iványi Gergő, DSZC Bánki Donát Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Jánoshalmi Attila, Dunaújvárosi SZC Bánki Donát Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Kocsis Győző Viktor, Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium

Kósa Julianna Valéria, Ibrányi Móricz Zsigmond Gimnázium és Kollégium

Kovács Bendegúz, DSZC Bánki Donát Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Kőműves Balázs, Gönczi Ferenc Gimnázium, Lenti 

Mong Eszter, Székesfehérvéri Vasvári Pál Gimnázium

Nagy Levente, Fehérgyarmati Deák Ferenc Gimnázium és Kollégium

Németh Helga, Gönczi Ferenc Gimnázium, Lenti 

Orosz Melitta, Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium

Ribár Panna, SSZC Szent-Györgyi Albert Gimnáziuma                     

Róde Kinga Petra, Gödöllői Református Líceum Gimnázium

Sávoly Dóra, Gönczi Ferenc Gimnázium, Lenti 

Szendrey Kitti Fanni, Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium

Timár Dorina, Dunaújvárosi SZC Bánki Donát Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Varga Lizandra, SSZC Szent-Györgyi Albert Gimnáziuma

Vukovics Eszter, Pécsi Janus Pannonius Gimnázium

Ezúton is gratulálunk mindenkinek, aki időt szakított arra, hogy a pályázatát elkészítse és elküldje számunkra! Köszönjük, hogy megtiszteltek bennünket jelenlétükkel és előadásaikkal! Tanulmányaikhoz, a felvételi vizsgáikhoz sok sikert kívánunk!

Az eseményen készült fényképgaléria1, fényképgeléria2 , fényképgaléria3  és videó megtekinthető a linkre kattintva.

 

 

Események

A hónap eseményei

2020 április
H K Sz Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3
  • ápr 8

    TM tavaszi tábor középiskolás diákok részére - ELMARAD

    részletek »

  • ápr 9

    TM tavaszi tábor középiskolás diákok részére - ELMARAD

    részletek »

  • ápr 10

    TM tavaszi tábor középiskolás diákok részére - ELMARAD

    részletek »

  • ápr 11

    TM tavaszi tábor középiskolás diákok részére - ELMARAD

    részletek »

  • ápr 18

    Érettségire felkészítő tanfolyam - Elmarad

    részletek »

  • ápr 25

    Érettségire felkészítő tanfolyam - Elmarad

    részletek »