Hírek

Humans of POTE 8.

2019. december 3, kedd

HUMANS OF POTE 8.

Forrás: @Confabula

Életem meghatározó része a zene. A szorgalmi időszak hajrái, vagy a vizsgaidőszak gyötrelmei után el sem tudok jobb kikapcsolódást elképzelni, mint leülni muzsikálni akár egyedül, vagy akár többen.

Körülbelül 15 éve vettem először kezembe hangszert. Nehéz választás volt, először jobban vonzott a rézfúvós szekció, de végül a klarinét mellett határoztam el magam, amit azóta sem bántam meg. 9 éve vagyok tagja az akkori zeneiskolám zenekarának, a Szigetvári Zrínyi Miklós Fúvószenekarnak. Sokat köszönhetek a kis közösségüknek, ők adták legtöbb barátaimat, akikkel együtt nőttünk fel, körbejártuk az országot, ráadásul alkalmanként külföldre is eljutottunk, ahol a helyi közönséget szórakoztathattuk. Legfrissebb élményünk egy törökországi "túrnénk" volt Edirnébe. Fenomenális élmény volt találkozni a helyiekkel, na meg a török közönség egyszerűen oltári 😊

2016-ban a karosodás után lettem a GYTK HÖK programszervezője. Egy kitűnő, jó hangulatú csapatot ismerhettem meg, úgyhogy hamar bele is szerettem. A szívemhez legközelebb álló rendezvényünk a Gyógyszerész Szakest, hiszen ilyenkor a rókus apraja nagyja hirtelen egy kis családdá változik. Hihetetlen energiával tölt el a veletek való találkozás, és remélem, azért ti is jól szórakoztok 😊

8 éve élek Pécsett. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy iskoláimban olyan mentoraim voltak, akik végtelenül megszerettették velem a kémiát és a biológiát, ezek után hamar eldőlt a következő két fontos kérdés, első körben a pécsi Nagy Lajos gimnázium, második körben pedig a #pécsigyógyszerész. Jelenleg a végzős évemet taposom, így hamarosan búcsúzom tőletek, de addig is egy jó tanácsom van a számotokra.

Legyetek büszkék magatokra, hiszen egy nagyszerű hivatást választottatok. Érezzétek magatokénak a Rókus utcát, és töltsétek ki az időtöket hasznosan 😉


Varga Mátyás - PTE GYTK HöK Elnök

Események

A hónap eseményei

2020 január
H K Sz Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2