Hírek

Dr. Szentágothai János biológia verseny

2019. március 26, kedd

2019. március 9-én, negyedik alkalommal rendeztük meg karunk vezetőségének támogatásával a Szentágothai János biológiaverseny döntő, laboratóriumi fordulóját. A versenyt a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziummal karöltve szervezzük, ahonnan két írásbeli, elméleti forduló után érkezik hozzánk a 12 legjobb eredményt elért diák, az ország legkülönbözőbb középiskoláiból, hogy gyakorlati készségeiket is összemérjék.

A verseny során a laboratóriumban öt elemből álló kísérletsort kellett végrehajtaniuk a résztvevőknek, amit az Orvosi Biológiai Intézet munkatársai állítottak össze. A verseny ideje alatt pedig a döntőbe be nem jutott középiskolásokat - a Felvételi és Hallgatói Szolgáltató Iroda szervezésében - az Anatómiai, Pathológiai és Igazságügyi Orvostani Intézetbe vitték el, valamint kipróbálhatták magukat a MediSkills Laborban is. A napot rövid előadások, valamint az eredményhirdetés zárta.

A verseny döntőjének résztvevői az alábbi helyezéseket érték el. Gratulálunk!

  1. Kovács Anna (Deák Téri Evangélikus Gimnázium, Budapest)
  2. Kocsa János (Vajda János Gimnázium, Keszthely)
  3. Nagy Viktória (Árpád-házi Szt. Margit Gimnázium, Kőszeg)
  4. Baranyó Patrik (Katona József Gimnázium, Kecskemét)
  5. Csizmadia Panna Rita (Verseghy Ferenc Gimnázium, Szolnok)
  6. Cziczka Benjámin (Deák Téri Evangélikus Gimnázium, Budapest)
  7. Donka Veronika (Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest)
  8. Kurucz L. Bendegúz (Deák Téri Evangélikus Gimnázium, Budapest)
  9. Nagy Boglárka (Deák Téri Evangélikus Gimnázium, Budapest)
  10. Panyi Anett (Szilágyi Erzsébet Gimnázium, Eger)
  11. Szabó Boróka (Munkácsy Mihály Gimnázium, Kaposvár)
  12. Vajda Ádám (Vajda János Gimnázium, Keszthely)

A Galéria az alábbi linken érhető el.

Események

A hónap eseményei

2019 április
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
  • ápr 6

    Teddy Maci Családi Nap

    részletek »

  • ápr 6

    Érettségire felkészítő tanfolyam középiskolás diákok részére

    részletek »

  • ápr 7

    Pécs Pláza- Egészségnap

    részletek »

  • ápr 8

    Komplex egészségnap - Vajda János Gimnázium, Keszthely

    részletek »

  • ápr 12

    Komplex Egészségnap Budapest

    részletek »

  • ápr 13

    Érettségire felkészítő tanfolyam középiskolás diákok részére

    részletek »

  • ápr 16

    TM tavaszi tábor - középiskolás diákok részére

    részletek »

  • ápr 17

    TM tavaszi tábor - középiskolás diákok részére

    részletek »

  • ápr 18

    TM tavaszi tábor - középiskolás diákok részére

    részletek »

  • ápr 19

    TM tavaszi tábor - középiskolás diákok részére

    részletek »

  • ápr 27

    Érettségire felkészítő tanfolyam középiskolás diákok részére

    részletek »