Hallgatói Élet

Confabula diákújság

A Confabula a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának hallgatói lapja, amely szemeszterenként 2-3 alkalommal jelenik meg, 1.600 példányban. Szerzői diákok, akik szakadatlanul dolgoznak azon, hogy minőségében megállja helyét az egyetemi újságok sorában. Legnagyobb örömünkre szolgál, hogy az utóbbi időben több oktatónk is tollat ragadott, hogy írásaival emelje az újság színvonalát. Célunk, hogy egy minél színesebb és érdekesebb kiadványt adhassunk Olvasóink kezébe – akik leginkább a kar magyar és külföldi hallgatói, oktatói és klinikai orvosai közül kerülnek ki, de igyekszünk kiszélesíteni célközönségünket, és más karok diákjaival, illetve nyílt napokon a középiskolásokkal is megismertetni újságunkat. Több cikkünk, illetve interjúnk megjelenik angol és magyar nyelven párhuzamosan, amire óriási igény mutatkozik az itt tanuló külföldi diákok körében. Arra törekszünk, hogy a hagyományos értékek közvetítése mellett a hétköznapi aktualitásokról is tájékoztassunk, bemutatva az egyetem mindennapi életét, fontos információkkal, érdekes interjúkkal, szórakoztató írásokkal szolgálva Olvasóinknak. Beszámolunk a különböző közösségi eseményekről (Gólyabál, különféle szakestek, sportrendezvények), kiemelkedő hallgatói teljesítményekről és díjakról, valamint közelebb próbáljuk hozni oktatóinkat a hallgatókhoz, interjúk keretein belül. Ezen kívül tudósítunk az egyetem falain kívül zajló városi és országos eseményekről, valamint exkluzív interjúkat készítünk hazai sztárokkal úgy zenészekkel, énekesekkel, humoristákkal, mint akár világhírű személyiségekkel (Jane Goodall, főemlőskutató; dr. Kalmár–Nagy Károly, a 2010-es Év Orvosa;dr. Zacher Gábor, toxikológus; Galla Miklós; Laár András; Dolák–Saly Róbert; Kovácsovics Fruzsina; a Subscribe együttes; Snétberger Ferenc, gitárművész; Tiborcz Iván, jazz-szaxofonos).

Eredményeink:

2014: DUE, Év diáklapja, I. helyezett
2011: DUE, Év diáklapja, I. helyezett
2008: MESE, Év Írása, Váncsodi József, Publicisztika kategóriában
2007: MESE, Év Írása, Kovács Emese, Kritika kategóriában
          MESE, Pro Sperare
2006: MESE, Év Írása, Váncsodi József, Publicisztika kategóriában
2002: DUE, Év diáklapja, II. helyezett

Elérhetőségek

Főszerkesztő: Szabó Dorottya
Cím: 7624 Pécs, Szigeti út 12.
Telefon: +3620-4149076
E-mail: confabula.pte@gmail.com

További információkért kattints a Confabula hivatalos facebook oldalára.

A 2018-as gólyaszám az alábbi linken érhető el. 

Események

A hónap eseményei

2018 november
H K Sz Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2
  • nov 3

    Érettégire felkészítő tanfolyam középiskolás diákok részére

    részletek »

  • nov 7

    Pécs- Pályaválasztási kiállítás 2.

    részletek »

  • nov 10

    Felvételi tájékoztató - PTE Babits Mihály Gimnázium

    részletek »

  • nov 11

    Érettégire felkészítő tanfolyam középiskolás diákok részére

    részletek »

  • nov 14

    Diabetes Világnap rendezvényei

    részletek »

  • nov 15

    Komplex Orientációs Nap - Pécsi Bánki Donát Utcai Általános Iskola diákjai részére

    részletek »

  • nov 23

    Hova tovább - felvételi információs nap, középiskolás diákok részére

    részletek »

  • nov 24

    Érettégire felkészítő tanfolyam középiskolás diákok részére

    részletek »

  • nov 29

    AIDS Világnap rendezvényei

    részletek »